Az Impulzus Társulás ismét szociológiai képzést hirdet fiatal kutatók számára. Elsősorban olyan jelentkezőket várunk képzésünkre, akiket érdekelnek a szlovákiai magyar társadalom jelenségei, illetve szívesen bővítenék tudásukat a társadalomismeret, a szociológiai módszerek, illetve a különféle adatfeldolgozási technikák területén. A következő képzésünk fókuszában a statisztikai adatok elemzése, illetve feldolgozása áll az SPSS segítségével. Jelentkezni lehet: impulzustarsulas@gmail.com Jelentkezési […]

2024. december 14-én az Impulzus Társulás szociológiai képzést szervezett fiatal kutatóknak. A műhelymunka által az érdeklődők számára lehetőséget kínáltunk a Szlovákiai magyar fiatalok a felsőoktatásban c. kutatásban való részvételre. A szlovákiai magyar társadalom jelenségei és működése iránt elkötelezett fiatalok ugyanakkor bővíthették tudásukat a társadalomismeret, a szociológiai módszerek, illetve a különféle adatfeldolgozási technikák területén. Ebben nagy […]

Az Impulzus szervezésében – a TéKa és a Csemadok közreműködésével – mintegy húsz előadó vett részt 2024. december 13-i Regionális alternatívák – társadalmi szerepek című konferenciánkon, amelynek célja a Komáromot, illetve környékét érintő kutatások bemutatása volt a 19. századtól napjainkig. A helytörténeti fókuszú konferencia első felét Révkomáromban tartottuk meg, majd Dél-Komáromban folytatódott rendezvényünk. Így a […]

Sok szeretettel várunk mindenkit az Impulzus szervezésében – a TéKa és a Csemadok közreműködésével – megvalósuló tudományos konferenciánkra, amelynek témája: Regionális alternatívák – társadalmi szerepek. Komárom és környéke a 19. századtól napjainkig. A rendezvényre 2024. december 13-án kerül sor a révkomáromi központi erőd laktanyaépületében, a szekeresgazdák egyesületének az előadótermében.

EDU UNI 2024-Gyorsjelentés

Elérhető az Edu Uni 2024 kutatás gyorsjelentése. Az Impulzus által indított kérdőíves felmérés a szlovákiai magyar egyetemisták helyzetét vizsgálta 2024-ben. 

Az Impulzus Társulás 2024. október 12-én Budapesten, az MTA Domus ‘Collegium Hungaricum’-ban megtartotta Társadalomtudományi kutatások a szlovákiai magyar egyetemisták körében c. műhelykonferenciáját. A rendezvény előadói a felvidéki fiatalokat érintő vizsgálatokat mutatták be az elmúlt évekből. A kerekasztal-beszélgetésen pedig a társulás jövőbeli elképzeléseit, vagyis a szlovákiai magyar egyetemisták mélyelemzését, illetve a témában megjelenő kötetünk terveit vitattuk […]

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk az Impulzus 2024. október 12-i műhelykonferenciájára, amelyen belül a szlovákiai magyar fiatal értelmiség elmúlt években megvalósult kutatásai kerülnek a fókuszba. A kerekasztal-beszélgetésen pedig a felvidéki magyar egyetemisták mélyelemzésének a terveit fogjuk megvitatni. A rendezvényre a budapesti MTA Domus ‘Collegium Hungaricum’-ban kerül majd sor.

Az Impulzus Edu Uni 2024 néven online kérdőíves felmérést indított a felsőoktatásban részt vevő szlovákiai magyar fiatalok körében. Célunk az egyetemi hallgatók helyzetének a feltérképezése. Mindössze 15 percet vesz igénybe a kérdőív, amelynek kitötése önkéntes. A felmérés ugyan anonim, de résztvevői – önkéntes alapon e-mail cím megadásával – egy nyereményjátékba is bekapcsolódhatnak, melynek főnyereménye egy […]

Ifjúságszociológiai Műhelyprogram Szlovákiai Magyar Fiatalok Számára II.

Következő hétvégén, vagyis március 23-24. között sor kerül az Impulzus által szervezett szlovákiai magyar fiatalok szociológiai műhelyprogramjának második felvonására. A rendezvényen belül nemcsak elméleti előadásokra kerül majd sor, de egy kivételes lehetőséget kínálunk az érdeklődők számára prof. Papp Z. Attila SPSS képzése által. A résztvevők számára a hétvége programjain való részvétel ingyenes. Az érdeklődők a […]

Ifjúságszociológiai műhelyprogram

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az Impulzus Ifjúságszociológiai műhelyprogramjainak első alkalmára, amelyre 2023. február 16 és 18. között kerül sor Martoson. Elsősorban azoknak ajánljuk a rendezvényt, akik érdeklődnek a szlovákiai magyar fiatalság szociológiai folyamatai iránt. Műhelyprogramunkat előreláthatólag online is tudjátok majd követni. A csatlakozási linket a későbbiekben fogjuk megosztani!